Csak egy ölelésre vágyom.
Egy olyan percre, amikor a
Mutatók megállnak az órákon
S mindenki feláll az asztal mellől,
Mély levegőt véve a másikra pillant –
- Itt vagy? De jó, hogy látlak!
S mosolyognának. Sehol a néma
Monotonság, sehol a falak.
Csak egy ölelésre vágyom.
Egy napra, amikor egy pillanatra
Minden dolgom ráér, várhat
S odabújnék hozzá, csak úgy,
Anitásan, ahogy sosem mostanában.
- Tudod, hogy drága vagy, te szamár, na?
S nevetnénk egymásra. Sehol a
Búskomor tekintet, sehol a megszokott álca.
Csak egy ölelésre vágyom.
Egy fordulatra, amire már sokan várnak.
Amikor bezárjuk az ajtót a világnak,
S észrevesszük, hogy itt álldogálunk
Egymás mellett, egymásra várva…
Csak könnyebb volt ráfogni a munkára.
- Most nincs időm, de majd más nap…
S végre megtennénk, amit a vágyak megkívánnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Teamchee 2010.02.24. 21:50:55