Messze távolban, a mélyfekete éj leple alatt
Összetört, magányos szívek zokognak keserves dallamokat.
Fájdalom szövi keresztül álmukat.
Nem akarok egy lenni közülük! Nem, nem, nem, soha!
Szeress úgy, mintha csak örök ma este volna,
S nem volna már soha többé holnap.
Hisz reszketeg a lélek magában,
Egyedül vacogtatja fogát az éjszakában, s társra
Vágyva kiált, réved egy szebb világba – soha-országba.
De nem merülök el a képzelt mélaságban! Nem, nem, nem, soha!
Csak te szeress úgy, mintha örökké ma este volna,
S nem volna soha többé holnap.
Messze távolban, a pirkadó bíbor ég alatt
Összebújt szívek nyugodt dobogása ébreszti a madarakat.
Mégis csak új nap van – közös és boldog holnap
Megadom az érzésnek magamat. Most minden más.
De te úgy szeretsz, ahogy kértem: mintha örök tegnap este volna,
S nem volna soha többé ma.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.