Gúzsba kötött kézzel ülök, csendesen
Gondolataim képeitől kergetve
Millió sor, versnek való kering fejemben
Ihlettől sújtva, tehetetlenül nézek a semmibe.
Annyi mindent mondanék, vége sose lenne
Ezer ember, ezer érzés férne bele
De nem jön a szó, nem szól a képzelet
Ihlettől sújtva ülök s merengek szüntelen.
Talán menni kéne, el, messze
Megszűnhetne a zsongás a fejemben
De menni nem tudok, nem szabadulok innen
Ihlettől sújtva ülök, s egyedül szenvedek.
Százszor is próbálok mást csinálni,
Új versbe fogva menekülni, elmélázni
De nem jó semmisem, mindent csak leplezek
Ihlettől sújtva, mindent feladva várom a végzetem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.