Hol marad a büszkeséged,

Az a túlbuzgó öntudat, ami

Felszólít: elég, szedd össze magadat?

Miért hagyod, hogy padlóra kényszerítsen

Az állatias ösztön-akarat?

Hol marad az emberi oldalad,

Ami valójában vagy,

Ami máskor türelmet és kitartást ad?

Miért nem értékeled a vonásaidat,

A jellemed, a tükörképed, ami mind te vagy?

Hol marad a szenvedélyes vágy, hogy

A maximumot érd el, hogy napról napra

Jobbá válj, hogy ne rombold le önmagad?

Ugyan mi akadályoz meg abban, hogy

Kincset keress, s ne a kidobált lomok közt kutass?