Versek - Nektek

Lágy táncot lejtenek a lángok A fahasábokon. Ropogva ég a tűz. Közelít már az álom.   A vándor a távolba mered. Összébb Húzza maga körül az elnyűtt köpönyeget. Az élet szép. A nap lemegy.   Néha minden olyan összetett; átláthatatlan Rengeteg közepében…

Ma is felkelt a nap. Telnek-múlnak a percek, elmúlik minden, Ami lényegtelen, kitisztulnak az érzések Leülepszik a józan értelem. Reggel, mint mindig Belebámulsz a tükörbe, új hibákat keresve, Mi nem jó rajtad, mi a baj veled – De nem leled. Nincs semmi. Ha találsz is…

Van úgy, hogy jobb menned. Átlépned a küszöböt, s se szó, se beszéd, Magad mögött hagynod, aki szeret.   Nem mondom, hogy könnyű. Egyáltalán nem. Beléd ég az arc, a könnyek - az egész a részed lesz. De érte kell, hogy megtedd. Azért, aki ott zokog benn.   Mikor…

Csak ül és néz. Mered a szemeidbe. Remeg a félelemtől, hogy félreértette. Mert tudja, hogy ez történt megint vele.   Pedig annyira vigyázott, hogy ne kedveljen meg. Hogy ne szokjon hozzá a stílushoz, a szavakhoz - semmihez. Hogy pártatlan maradjon, hogy józanul láthasson…